Frusztráció

árnyékos árnyalat

fikarcnyi gondolat

eret feszít

lüktetve dúl-fúl

elnémúl vagy gőzelmet arat

csitítod, nem hallgat

koponyát kopogtat

a kis makacs

bömbölve ráncigálja

a karodat, válladat

belenyúl a szemgolyódba

kérdőjelt vés bele

majd hahotázva hátat fordít

és faképnél hagy

jelen vagy a fejedben

halántékod kopoltyút formál

szemhéjad rebeg hosszasan

tiltakozol hősiesen

Te, középszerü öröm és harag, te...

Minden mi langyos vagy enyhén

avas

havas

savas

megveted, száműzöd,

egy lassú pillantás

csendben ülve az agykérgen ott fetrengsz és sikítasz

dehát...

mondd, minek?