Egymás húsába marva
Szeretünk
Szeretünk
A frissen tépett sebekbe
Mézes savat cseppentünk
Egymást szükségtelen
Sótömbökként vonszonljuk
Míg a súly alatt végleg
Meg nem semmisülünk
Vakokként érzékeljük a napot
Miközben fékezhetetlen vonatokként
Egymásba robogunk
Minden békésen harmatosnak
Tetsző
hajnalon
Szétrombolva mindent
Mi szellőt,
mezei virágot
Frissen
vágott zöld fű illatot
Erdőnyi
boldogságot, jókedvet
Egy
kedves szóban tartalmazott
Ujjal
nem mutogatva egymásra
Önmagunkat
okolva,
De
mégis a tudat előtt titkon
A
másikat hibáztatva
Tudjuk,
hogy Éva
A
gyümölcsbe harapó ludas
Oly
nagy bűn lenne a kiváncsiság?
Ha
rombol és széjjelmar...
Hadd
üljön Éva az Édenkert előtt
Fizesse
csak meg
A
tanulópénzt
Amivel
Isten adósa maradt
Hálakönnyeit
egy életen keresztül
A
kiszáradt tenger medrébe hullatja,
Hogy
majd öreg napjai egyikén
Megtépázott
vitorlásával elhajózhasson
Saját
illúziójának Örökkévalóságába.
No comments:
Post a Comment